Bazsi története

Táji és természeti értékei

Bazsi Sümegprágával együtt a kistérség Keszthelyi-hegységhez tartozó déli részén fekszik, tájtipológiailag dombsági-hegyvidéki átmenetet képvisel, klímája mérsékelten-nedves. A táj a 348 m magas Bükk-tető felől lejt a sümegi sík felé. A település a hegylábon helyezkedik el. Délről összefüggő erdő határolja. Az 1775-ös és az 1853-as katonai térképek tanúsága szerint az erdő valaha teljesen körbezárta a települést, majd a második felmérés idejére visszahúzódott a sík területekről, és csupán a Sümegcsehi és Sümegprága határokon benyúló nyelvek formájában maradt meg. Ezek maradványi a mai napig megtalálhatók.

A település feletti erdőben több kőfejtő működött és egyet jelenleg is hasznosítanak. Egy, már nem művelt kőfejtő különleges tájképi értéket képvisel a bányaudvarral és egy természetes formájú tóval. A településtől nyugatra fekszik a szőlőhegy, amely az 1853-as térképen már mai alakjában látható. A szőlőhegy tekintetében jelenleg funkcióváltás figyelhető meg, mivel a kiskerti zöldség és gyümölcstermesztés jelentősége visszaszorult. A szőlőskertek túlnyomó részét művelik, a gyümölcsösök elöregedőben vannak. A bazsii szőlőhegy jellegzetessége a nagyszámú idős szelídgesztenye-fa, amelyek a gesztenyevésznek betudhatóan sajnálatosan pusztulóban vannak. A présházak és pincék a szőlőhegyen épültek, közülük több lakóépületként is funkcionál, és találunk új építésű, jellegében a hagyományos formákat tartó épületeket is.

A település aránylag meredek lejtőn helyezkedik el, így a völgy-oldali telkek vége 5-10 méterrel az utca szintje alatt található. A településnek ez a lépcsőzése jól látható a falu közepén található parkosított pihenőről. A mélyebb fekvésű településrészen található a temető egészséges, arányos hársfákkal, valamint egy magántulajdonú üde rét, amelynek rekreációs, turisztikai hasznosítása megkezdődött. A temető mögötti nedves területet jelenleg sittel és a temetőből kikerülő hulladékkal töltik, ami, tekintve e terület ökológiai és tájképi értékeit, nem szerencsés. A település síkvidéki területein a szántóföldi mezőgazdasági művelés dominál, táji értékeket az erősávok és néhány fasor, jegenyenyár képvisel. (M-S. Cs.)

__________________________

Egyházi építészete

A Zalaszántóról Bazsiba vezető országúttól keletre, a falutól D-re, a Bazsi-erdőnek nevezett részen, a domblejtőn jól kivehető egy északnyugat-délkeleti irányú régi út nyoma, amely a tátikai vár felé vezet, tehát középkori eredetű.

A falu É-i végétől K-re, a sertésólaktól délkelet­re kb. 100 m-re, 5×10 m-es felületen épületből származó kőtöredékeket találtak a régész-kutatók az 1960-as években, melyek kö­zött egy faragott, hasáb alakú kő is volt. A hely­beliek szerint itt valaha templom állott, mely­nek köveit széthordták. Egy innét származó faragott, hasáb alakú követ Csémitz József Fő utca 20. szám alatti udvarában találták meg akkor. Pesty Frigyes kéziratában azt olvashatjuk, hogy 1864­ben a Szentberek-dűlőben, a Kunhalmok mel­lett kápolnaforma épület romjai voltak láthatók. Ezt feltételesen Bazsi középkori templo­mával azonosíthatjuk, melynek papjáról 1428­-ban hallunk. A kunhalmokat, melyek Pesty kézirata szerint “láncolatban húzódnak a Szent­berek-dűlőhöz közel fekvő szántói erődben”, nem sikerült megtalálni.

A településen jelenleg is álló római katolikus templomán kívül, egy szőlőhegyi kápolna is gazdagítja. Az 1778-ban tartott püspöki egyházlátogatás alkalmával feljegyezték, hogy 1740 körül régebbi templomból építették Szent Katalin tiszteletére, de akkor már romos volt a régi épület. Provizórikus oltár állt benne és sem orgonája, sem szószéke nem volt. Az említett korábbi templom a falu újratelepítése idején épülhetett, erre vall a bejárat felett olvasható 1731-es évszám és a szenteltvíztartó, amelyen az 1739-es évszám olvasható. Ezt a templomot az 1777. évi egyházlátogatáskor szűknek és sivárnak mondják. (M-S. Cs.)

Szőlőhegyi kápolna

Középkori eredetű szőlőhegyi kápolnáját többször említik. Ez az épület nyomtalanul elpusztult.

A jelenlegi „Urunk színeváltozása” titulussal bíró kápolna a falutól délnyugatra, az Öreghegy oldalában, kies környezetben áll. Építtetője Holport Teréz volt az 1800-as évek utolsó harmadában.

_______________________________

Jeles személyiségek

BERCSÉNYI MÁRTON. Plébános. (Bazsi, 1751 k. – ?. 1794. augusztus 20.)

Szülei, Bercsényi György mészáros-korcsmáros és Masarel Rozália voltak. 1778-ban 27 évesnek és 4 éves papnak mondották. 1768-ban vették fel a veszprémi papnövendékek közé 18 éves korában. A filozófiát és 1772-73-ban a teológiát Nagyszombatban tanulta, ahol a Szent István szeminárium növendéke. 1770-ben a filozófia tanárává avatták. Káplán Zalaegerszegen 1775-től, Veszprémi szónok 1776-tól. Mint karkáplán kapja meg Bajzáth József püspöktől 1778-ban a monostorapáti plébániát, amelyről 1782-ben elmozdítják. Káplán Kaposvárott 1782-től, majd Nemesviden 1784-től.
Irodalom: PFEIFFER János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára 1630-1950. München, 1987. 279.

SIMON ISTVÁN. Költő, újságíró, műfordító. (Bazsi, 1926. szept. 16 – Sümeg, 1975. júl. 6.)

Szülőföldjén, Bazsiban nevelkedett 18 éves koráig. A család, a környezet, a táj kitörölhetetlen emlékeket hagyott benne, meghatározta későbbi emberi, művészi gondolkodását és magatartását. A középiskoláit Sümegen végezte, ekkor jelent meg első verseskötete, Egyre magasabban címmel (Bazsi, 1944). Orosz hadifogság, majd a budapesti tudományegyetem elvégzése után különböző lapok munkatársa. Veseit 1948 után a Csillag és az Új Hang c. folyóiratok közölték. 1950-ben Tanú vagyok címmel adta közre verseit, amelyet 1952 után újabb kötet, a Hajnali lakodalmasok címmel követett. 1952-1955 között a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa. 1953-ban jelent meg az Érlelő napok c. verseskötete. Az ötvenes évek közepétől jelentkezett politikai töltésű, a magyar és az európai múltból táplálkozó gondolati lírával, amely életművének mindvégig meghatározója maradt. A Nem elég, a Himnusz az emberhez és a Felhő árnyéka c. kötetekben (mindhárom 1956-ban jelent meg) teljesedett ki korszakváltása. 1955-1956-ban az Új hang c. folyóirat, 1964-1974 között a Kortárs főszerkesztője. A hatvanas évek elejére tehető újabb költői stílusváltásának kezdete, amely az addig is kötött formák még határozottabb fegyelmével, a szonettformával teljesedett ki. Költői tevékenysége a Februári szivárvány (Bp. 1959) és az Almafák (Bp. 1962) után csökkent, de versei mind formailag, mind gondolatilag tökéletesebbé váltak. Kapcsolata szülőföldjével soha nem szűnt meg, gyakran felkereste a megye településeit, amelyeknek 1963-tól országgyűlési képviselője volt. Lírájának alapélménye a szülőföld, a nép, a velük való összeforrottság érzése. Szülőházát 1983. április 11-én emlékházzá avatták. Szülőfaluja temetőjében nyugszik. Háromszor (1952, 1954, 1967) József Attila-díjat, 1955-ben Kossuth-díjat kapott.

Irodalom: VÁCI Mihály: A költészet forrásvidéke. Simon Istvánnál Bazsiban. In: Toldi feltámadása. Bp. 1972. – BERTHA Bulcsú: A fejedelem sírja felett. Bp. 1980. – MOLNÁR Géza: Különböző halálok. Kortárs. 1981. 7 sz. – FONAY Tibor: Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – FODOR András: A falu kedélyvilága Simon István költészetében. Új Horizont, 1991. 4-5 sz. – VASY Géza: Simon István természetképe. Új Horizont, 1992. 5-6 sz. – LACZKÓ András: A költő kétszeri indulása. Hetven éve született Simon István. Új Horizont, 1996. 4 sz. – Veszprém megyei Életrajzi Lexikon. Veszprém, 1999. 456.

SOMOGYI JÓZSEF dr. belgyógyász. (Bazsi, Mária-major, 1936. máj. 7. – Tapolca, 1999. febr. 24.)

Földműves szülők gyermeke. Középiskoláját Sümegen a Kisfaludy Sándor Gimnáziumban végezte 1957-ben. A pécsi Orvostudományi Egyetem elvégzése után 1963-ban a tapolcai Városi Kórház 35 ágyas belgyógyászati osztályán kapott állást. 1964-ben megnősült és négy gyermeke született. Munkája során felfigyelt a kórház alatti barlang levegőjének jótékony hatására az asztmás betegeknél. Több ezer beteget kezelt és a betegség javulását igazoló méréseinek eredményeit hazai és külföldi szimpóziumokon tartott előadásokkal és publikációival tette ismertté. 1977-ben a kórházak összevonásakor a belgyógyászat a sümegi kórházhoz került, így a sümegi kórház főorvosa, majd a krónikus osztály osztályvezető főorvosa lett. Itt 1987-ben megalapította a gasztroenterológiai laboratóriumot. 1998-ban létrehozta a Gondviselés Alapítványt, melyet olyan idősek otthonának álmodott, ahol az idős emberek ápolása mellett szeretetteljes, családias légkört tartotta a legfontosabbnak. Sírja a tapolcai temetőben van.
Műveiből: Szpeleoterápiás eredmények a Tapolcai Tavasbarlangból. Beszámoló a Nemzetközi Barlangtani Unió Barlangterápiai Szakbizottság Magyarországi (II.) Szimpozionról. 1972. – Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat. 1975.

Irodalom: Tapolcai Életrajzi Lexikon – KOVÁCS Imre: Adalékok a tapolcai kórház történetéhez. 1867-1995. (Kézirat a Sümeg Városi Múzeum gyűjteményében) Tapolca, 1997. – KOVÁCS Imre: A nyolcvan éves tapolcai kórház története. 1867-1997. (Kézirat a Sümeg Városi Múzeum gyűjteményében). Tapolca, 1997. – BÉKÁSSY: Somogyi József 40 éve gyógyít. In. Veszprém Megyei Népújság, 1956. jún. 30.
(M-S. Cs.)