Táji és természeti értékei
Bazsi Sümegprágával együtt a kistérség Keszthelyi-hegységhez tartozó déli részén fekszik, tájtipológiailag dombsági-hegyvidéki átmenetet képvisel, klímája mérsékelten-nedves. A táj a 348 m magas Bükk-tető felől lejt a sümegi sík felé. A település a hegylábon helyezkedik el. Délről összefüggő erdő határolja. Az 1775-ös és az 1853-as katonai térképek tanúsága szerint az erdő valaha teljesen körbezárta a települést, majd a második felmérés idejére visszahúzódott a sík területekről, és csupán a Sümegcsehi és Sümegprága határokon benyúló nyelvek formájában maradt meg. Ezek maradványi a mai napig megtalálhatók.
A település feletti erdőben több kőfejtő működött és egyet jelenleg is hasznosítanak. Egy, már nem művelt kőfejtő különleges tájképi értéket képvisel a bányaudvarral és egy természetes formájú tóval. A településtől nyugatra fekszik a szőlőhegy, amely az 1853-as térképen már mai alakjában látható. A szőlőhegy tekintetében jelenleg funkcióváltás figyelhető meg, mivel a kiskerti zöldség és gyümölcstermesztés jelentősége visszaszorult. A szőlőskertek túlnyomó részét művelik, a gyümölcsösök elöregedőben vannak. A bazsii szőlőhegy jellegzetessége a nagyszámú idős szelídgesztenye-fa, amelyek a gesztenyevésznek betudhatóan sajnálatosan pusztulóban vannak. A présházak és pincék a szőlőhegyen épültek, közülük több lakóépületként is funkcionál, és találunk új építésű, jellegében a hagyományos formákat tartó épületeket is.
A település aránylag meredek lejtőn helyezkedik el, így a völgy-oldali telkek vége 5-10 méterrel az utca szintje alatt található. A településnek ez a lépcsőzése jól látható a falu közepén található parkosított pihenőről. A mélyebb fekvésű településrészen található a temető egészséges, arányos hársfákkal, valamint egy magántulajdonú üde rét, amelynek rekreációs, turisztikai hasznosítása megkezdődött. A temető mögötti nedves területet jelenleg sittel és a temetőből kikerülő hulladékkal töltik, ami, tekintve e terület ökológiai és tájképi értékeit, nem szerencsés. A település síkvidéki területein a szántóföldi mezőgazdasági művelés dominál, táji értékeket az erősávok és néhány fasor, jegenyenyár képvisel. (M-S. Cs.)
__________________________
Egyházi építészete
A Zalaszántóról Bazsiba vezető országúttól keletre, a falutól D-re, a Bazsi-erdőnek nevezett részen, a domblejtőn jól kivehető egy északnyugat-délkeleti irányú régi út nyoma, amely a tátikai vár felé vezet, tehát középkori eredetű.
A falu É-i végétől K-re, a sertésólaktól délkeletre kb. 100 m-re, 5×10 m-es felületen épületből származó kőtöredékeket találtak a régész-kutatók az 1960-as években, melyek között egy faragott, hasáb alakú kő is volt. A helybeliek szerint itt valaha templom állott, melynek köveit széthordták. Egy innét származó faragott, hasáb alakú követ Csémitz József Fő utca 20. szám alatti udvarában találták meg akkor. Pesty Frigyes kéziratában azt olvashatjuk, hogy 1864ben a Szentberek-dűlőben, a Kunhalmok mellett kápolnaforma épület romjai voltak láthatók. Ezt feltételesen Bazsi középkori templomával azonosíthatjuk, melynek papjáról 1428-ban hallunk. A kunhalmokat, melyek Pesty kézirata szerint “láncolatban húzódnak a Szentberek-dűlőhöz közel fekvő szántói erődben”, nem sikerült megtalálni.
A településen jelenleg is álló római katolikus templomán kívül, egy szőlőhegyi kápolna is gazdagítja. Az 1778-ban tartott püspöki egyházlátogatás alkalmával feljegyezték, hogy 1740 körül régebbi templomból építették Szent Katalin tiszteletére, de akkor már romos volt a régi épület. Provizórikus oltár állt benne és sem orgonája, sem szószéke nem volt. Az említett korábbi templom a falu újratelepítése idején épülhetett, erre vall a bejárat felett olvasható 1731-es évszám és a szenteltvíztartó, amelyen az 1739-es évszám olvasható. Ezt a templomot az 1777. évi egyházlátogatáskor szűknek és sivárnak mondják. (M-S. Cs.)
Szőlőhegyi kápolna
Középkori eredetű szőlőhegyi kápolnáját többször említik. Ez az épület nyomtalanul elpusztult.
A jelenlegi „Urunk színeváltozása” titulussal bíró kápolna a falutól délnyugatra, az Öreghegy oldalában, kies környezetben áll. Építtetője Holport Teréz volt az 1800-as évek utolsó harmadában.
_______________________________
Jeles személyiségek
BERCSÉNYI MÁRTON. Plébános. (Bazsi, 1751 k. – ?. 1794. augusztus 20.)
Szülei, Bercsényi György mészáros-korcsmáros és Masarel Rozália voltak. 1778-ban 27 évesnek és 4 éves papnak mondották. 1768-ban vették fel a veszprémi papnövendékek közé 18 éves korában. A filozófiát és 1772-73-ban a teológiát Nagyszombatban tanulta, ahol a Szent István szeminárium növendéke. 1770-ben a filozófia tanárává avatták. Káplán Zalaegerszegen 1775-től, Veszprémi szónok 1776-tól. Mint karkáplán kapja meg Bajzáth József püspöktől 1778-ban a monostorapáti plébániát, amelyről 1782-ben elmozdítják. Káplán Kaposvárott 1782-től, majd Nemesviden 1784-től.
Irodalom: PFEIFFER János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára 1630-1950. München, 1987. 279.
SIMON ISTVÁN. Költő, újságíró, műfordító. (Bazsi, 1926. szept. 16 – Sümeg, 1975. júl. 6.)
Szülőföldjén, Bazsiban nevelkedett 18 éves koráig. A család, a környezet, a táj kitörölhetetlen emlékeket hagyott benne, meghatározta későbbi emberi, művészi gondolkodását és magatartását. A középiskoláit Sümegen végezte, ekkor jelent meg első verseskötete, Egyre magasabban címmel (Bazsi, 1944). Orosz hadifogság, majd a budapesti tudományegyetem elvégzése után különböző lapok munkatársa. Veseit 1948 után a Csillag és az Új Hang c. folyóiratok közölték. 1950-ben Tanú vagyok címmel adta közre verseit, amelyet 1952 után újabb kötet, a Hajnali lakodalmasok címmel követett. 1952-1955 között a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa. 1953-ban jelent meg az Érlelő napok c. verseskötete. Az ötvenes évek közepétől jelentkezett politikai töltésű, a magyar és az európai múltból táplálkozó gondolati lírával, amely életművének mindvégig meghatározója maradt. A Nem elég, a Himnusz az emberhez és a Felhő árnyéka c. kötetekben (mindhárom 1956-ban jelent meg) teljesedett ki korszakváltása. 1955-1956-ban az Új hang c. folyóirat, 1964-1974 között a Kortárs főszerkesztője. A hatvanas évek elejére tehető újabb költői stílusváltásának kezdete, amely az addig is kötött formák még határozottabb fegyelmével, a szonettformával teljesedett ki. Költői tevékenysége a Februári szivárvány (Bp. 1959) és az Almafák (Bp. 1962) után csökkent, de versei mind formailag, mind gondolatilag tökéletesebbé váltak. Kapcsolata szülőföldjével soha nem szűnt meg, gyakran felkereste a megye településeit, amelyeknek 1963-tól országgyűlési képviselője volt. Lírájának alapélménye a szülőföld, a nép, a velük való összeforrottság érzése. Szülőházát 1983. április 11-én emlékházzá avatták. Szülőfaluja temetőjében nyugszik. Háromszor (1952, 1954, 1967) József Attila-díjat, 1955-ben Kossuth-díjat kapott.
Irodalom: VÁCI Mihály: A költészet forrásvidéke. Simon Istvánnál Bazsiban. In: Toldi feltámadása. Bp. 1972. – BERTHA Bulcsú: A fejedelem sírja felett. Bp. 1980. – MOLNÁR Géza: Különböző halálok. Kortárs. 1981. 7 sz. – FONAY Tibor: Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – FODOR András: A falu kedélyvilága Simon István költészetében. Új Horizont, 1991. 4-5 sz. – VASY Géza: Simon István természetképe. Új Horizont, 1992. 5-6 sz. – LACZKÓ András: A költő kétszeri indulása. Hetven éve született Simon István. Új Horizont, 1996. 4 sz. – Veszprém megyei Életrajzi Lexikon. Veszprém, 1999. 456.
SOMOGYI JÓZSEF dr. belgyógyász. (Bazsi, Mária-major, 1936. máj. 7. – Tapolca, 1999. febr. 24.)
Földműves szülők gyermeke. Középiskoláját Sümegen a Kisfaludy Sándor Gimnáziumban végezte 1957-ben. A pécsi Orvostudományi Egyetem elvégzése után 1963-ban a tapolcai Városi Kórház 35 ágyas belgyógyászati osztályán kapott állást. 1964-ben megnősült és négy gyermeke született. Munkája során felfigyelt a kórház alatti barlang levegőjének jótékony hatására az asztmás betegeknél. Több ezer beteget kezelt és a betegség javulását igazoló méréseinek eredményeit hazai és külföldi szimpóziumokon tartott előadásokkal és publikációival tette ismertté. 1977-ben a kórházak összevonásakor a belgyógyászat a sümegi kórházhoz került, így a sümegi kórház főorvosa, majd a krónikus osztály osztályvezető főorvosa lett. Itt 1987-ben megalapította a gasztroenterológiai laboratóriumot. 1998-ban létrehozta a Gondviselés Alapítványt, melyet olyan idősek otthonának álmodott, ahol az idős emberek ápolása mellett szeretetteljes, családias légkört tartotta a legfontosabbnak. Sírja a tapolcai temetőben van.
Műveiből: Szpeleoterápiás eredmények a Tapolcai Tavasbarlangból. Beszámoló a Nemzetközi Barlangtani Unió Barlangterápiai Szakbizottság Magyarországi (II.) Szimpozionról. 1972. – Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat. 1975.
Irodalom: Tapolcai Életrajzi Lexikon – KOVÁCS Imre: Adalékok a tapolcai kórház történetéhez. 1867-1995. (Kézirat a Sümeg Városi Múzeum gyűjteményében) Tapolca, 1997. – KOVÁCS Imre: A nyolcvan éves tapolcai kórház története. 1867-1997. (Kézirat a Sümeg Városi Múzeum gyűjteményében). Tapolca, 1997. – BÉKÁSSY: Somogyi József 40 éve gyógyít. In. Veszprém Megyei Népújság, 1956. jún. 30.
(M-S. Cs.)