A szülői ház

Az Emlékház csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható.
Hívjon bennünket az alábbi telefonszámon:
Telefon: +36-87/352-201
Simon István költő Emlékháza
Bazsi, Fő utca 149. szám.

Ebben a házban született, 1926. szeptember 16-án Simon István Kossuth-díjas költő, publicista, műfordító, 1963-tól haláláig országgyűlési képviselő, 1963 és 1971 között a Kortárs című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Az alig 49 éves korában, 1975-ben elhunyt költőt – kívánságának megfelelően – szülőfalujában helyezték örök nyugalomra. Egykori szülőházát 1983-ban újították fel, és nyitották meg falai között az emlékkiállítást. 1990-ben a gazdasági épületet újították fel, ahol egy néprajzi kiállítás látható.

____________________________

2016. szeptember 17-én átadásra került a felújított kiállítás az Emlékházban!

Köszönjük Nagy Krisztának az igényes kiállítás “megújítójának,
hogy vendégül láthattuk az érdeklődőket Simon István asztalánál.
Tovább a fotókhoz >>>>>    

2016 – Simon István Emlékév
A költő születésének 90. évfordulóját ünnepli Bazsi
Ide kattintva megtekinthető az az újságkivágásokból álló csokor,
melyet Rajkai Éva gyűjtött össze
>>>>>

A falusi lakodalomban
fiatal párok között járják,
a forgásban bölcsen, nyugodtan
és higgadtan mindig, a csárdást.

Mindegy, a cigány akármit húz,
éppen ez a gyönyörű benne,
táncukban egyforma a ritmus
bármilyen zenére, ütemre.

Mozgásuk mintha már túlnőne
önmagukon, már nem a testé;
kidobálták mind az időbe,
mi sokká vált, fölöslegessé.

De toppant még a roggyant csizma,
szép ívben feszül a Doberdón
átlőtt kar vállra-tapadt izma,
és hátra dől az öregasszony.

Kisimul a borzas szemöldök
fölött a barna homlok ránca,
amíg körül porzik a kölykök
padlatot rázó vad forgása.

S a körben gyönyörűen ott rop
csárdást a két meghiggadt táncos,
eljutva már-már a szép szobrok
tökéletes mozdulatához.

(Simon István: Táncoló öregek – 1960)

Juhász Ferenc családjával az emlékházban.
Ifj. Simon István családja az ősök asztalánál…